RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
Tárlat a betonbunkerben
A régió képzőművész-szövetségei úgy döntöttek: ezúttal nem vitatkoznak-veszekednek azon, ki kerülhet be a szokásos évi „nagy” kiállításra, hanem másképp hívják fel a figyelmet magukra, művészetükre. A 220 művész azt a célt tűzte maga elé, hogy különleges helyszíneket találjanak alkotásaik bemutatására. A „Starke Orte” (szó szerint „erős helyek”) közül az egyik legerősebb kétség kívül Herne városának nagy, még a háború idejéből származó légvédelmi bunkere…
A bunker három szintjén alacsonyak ugyan a falak, de egyenletesen hűvös a hőmérséklete. Bár a kiállítási felület nem csekély, így is volt némi tülekedés a helyekért, így végül igen sok kép és grafika, szobor, fotó és installáció kapott helyet. A stílusok, nemkülönben a minőségek különböznek, de mindenképpen tanulságos, hogy mennyi tehetséges, a kor áramlataival lépést tartó, sőt, azokat megújító fiatal (és kevésbé fiatal) tud ebben a sajátos keretben bemutatkozni. Aki erre járna- ne mulassza el a hernei „művész-bunkert…” (Gerd Mehrau, Bochum)