RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
Ruhr 2010 – németek és franciák együtt
Amit a kívülálló talán kevésbé érzékel, az annál fontosabb a Ruhr-régió számára: a kulturális főváros programja kitűnő alkalmat kínált arra, hogy tovább erősítsék a közeli francia szomszédhoz fűződő szálakat.
Azok igencsak régi keletűek, hiszen a régió korábbi és mai helyzete sokban hasonló a szomszédos Észak-Franciaországéhoz: a határ mindkét oldalán egykor a nehézipar uralkodott s annak idején sokan érkeztek ezekre a vidékekre más országokból, tájakról dolgozni. A történelmi örökség súlyos, hiszen a két ország a 20. sz.-ban is két háborút vívott egymással s a Ruhr-vidék az első világháború után, 1923-1925 között francia megszállás alatt volt.
Az ötvenes években – éppen a közös vonások alapján is – a mindkét oldalról ösztönzött német-francia megbékélés jegyében sok város-partnerség született. Napjainkban azonban a nehézipar jelentősége errefelé erősen lecsökkent, ami kihatott a városok képére, lélekszámára. Ez oda is vezetett, hogy a partnerségek sok esetben kiürültek, formálissá váltak.
A Ruhr 2010 rendezői tudatosan próbálják ezt a jó lehetőséget is kihasználni a partnerségek megújítására. Ahelyett, hogy az önkormányzatok – általában idősebb – vezetői tennének javarészt formális látogatásokat a testvér-településen, a fiatalokat állítják az előtérbe: meghívtak fiatal francia művészeket, együtteseket, akik kortársaik előtt szerepelnek sikerrel a rendezvényeken.