RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
„Rejtett kincsek” kiállítása
Egyszeri és egyedülálló tárlat a Bochumi Múzeumban: a Ruhr-vidék nagyvállalatainak, magán-gyűjtőinek műkincseiből nyílt kiállítás a Ruhr-2010 keretében. Az eredeti, megvalósításában nem egyszerű projekten három évig dolgozott a régió átalakítását támogató Pro Ruhrgebiet alapítvány. Felkérték a térségben működő nagy cégeket, ismert magán-gyűjtőket: engedjék át egy kiállításra műtárgyaikat, amelyek amúgy főnöki szobákat, tanácstermeket, magánházakat díszítenek, így csak kevesek számára megismerhetők.
A felhívásra 29 cég adott igenlő választ, köztük pl. a BP Europa, az E.On, a Ferrostal, valamint bankok, több gyűjtő. A tárlat összeállításnál az volt a fő szempont, hogy kiemelkedő jelentőségű műtárgyakat ismerhessen meg a látogató. Az anyagban ott vannak az expresszionizmus, a szürrealizmus alkotásai csakúgy, mint a kortárs német és amerikai képzőművészet jeles alkotásai. Képek, szobrok, grafikák mellett fotók és videók is helyet kaptak a múzeum két emeletét megtöltő, rendkívül érdekes kiállításon, amely 2011 február 6.-ig látogatható.
Oldal tetejére