RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
Nyitás a fiatalok felé
Amit én a Ruhr 2010 sokrétű programja egyik legnagyobb erényének tartok, hogy az nem ragad le a hagyományos, szokásos kulturális rendezvényeknél, hanem célzottan vonja be a fiatal nemzedékeket, a középiskolásoktól, kamaszoktól az egyetemistákig, ifjú felnőttekig. Csak az furcsa némiképp, hogy sok programjuknak – talán alkalmazkodva a fiatalok „nyelvéhez” – mindjárt angol nevet adnak… Tehát van „concrete playground”, azaz képzeletbeli beton játszótér, amelyen a „streetart”, az utcai művészet mesterei mutatkozhatnak be: graffitisek és mások. Ugyanakkor teret adnak a „streetwear”, azaz a fiatalok divatos ruházata tervezőinek, azok bemutathatják modelljeiket, ötleteiket. Dortmundban június 3.-án megrendezik „A fiatalok kultúrájának éjszakáját” – színházzal, zenével, filmmel, tánccal, sporttal. Ugyancsak Dortmund lesz szeptemberben a színhelye a „See you” elnevezésű ifjúsági fesztiválnak. A jelentkezők kreatív kulturális és sport-projektekkel jelentkezhettek, a legjobbakat – az ifjú közönség ítélete alapján – díjazzák. Bochumban, a kongresszusi csarnokban az ifjabbaknak a „Living games” fesztiválon bemutatják, hogyan születnek, működnek a számítógépes játékok. S persze lesz hip-hop fesztivál is – színhelye Essen… (Gerd Mehrau)
Oldal tetejére