RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
Hogyan laknak a Ruhr-vidék lakói?
Aki kíváncsi rá, most könnyen megtudhatja: a Ruhr 2010 programja keretében “Lakáskultúra útvonalat” is kidolgoztak s akik végigjárják, nem mindennapi élményeket szerezhetnek.
Például Dortmund északi részén, a Fürst Hardenberg nevű településen amelynek 400 lakása 90 évvel ezelőtt épült a bányászoknak – és azok ma is igen keresettek. Az emeletes ikerházakban 80 négyzetméteresek a lakások, ami építésük idején igen nagy szó volt ebben a társadalmi rétegben. Akárcsak az, hogy nem a gangon vannak a mosdók, mint korábban, a bérkaszárnyákban – és parányi kert is tartozik minden lakáshoz.
A lakáskultúra-túrának összesen 58 célpontja között szerepelnek az egykori iparbárók (vagy leszármazottaik) villái épp úgy, mint a 19. sz. fordulójának bérházai – vagy éppen a térség legújabb építészeti alkotásai. Ezek közé tartoznak a duisburgi kikötőben a híres brit építész, Sir Norman Foster által tervezett luxuslakások, mozgatható falaikkal és panoráma-kilátással az egész környékre.
Bergkamenben egy nő-építész gyermekes asszonytársai számára tervezett, igényeik alapján, különleges lakásokat: nagy gyerekszobákkal, változtatható méretű lakó-konyhákkal és játszótérrel a ház mellett.
Hustadtban,a Bochumi Egyetem szomszédságában átalakították a hatvanas években emelt és megkopott 13 emeletes házak lakásait, hogy azok diákokból álló lakóközösségek számára legyenek alkalmasak –egyben kiszorítva onnan a nem kívánatos elemeket.
Oldal tetejére