RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
Elektro-autóval Essenből Isztambulba
Két fiatal érkezett a napokban Európa egyik kulturális fővárosából a másikba. Essen és Isztambul között több, mint 4,000 km-es távolságot tettek meg, de nem akárhogyan: elektromos meghajtású autón.
A csaknem két hetes utat a Ruhr 2010 fő támogatója, az RWE energia-konszern szervezte. A cél az volt, hogy bizonyítsák: elektromos meghajtással működő járművekkel nagy távolságokat is biztonságosan lehet megtenni.
A két fiatal Tesla típusú, kétüléses sportkocsin tette meg a hosszú utat. amelynek során 37 alkalommal kellett feltölteniük a kocsi telepeit - de ezen kívül más gondjuk nem volt. Sőt, a „tankolással“ sem igazán: mint kiderült, még az ausztriai Glossglockneren, 2000 m feletti magasságban is van erre lehetőség. Sőt, Budapesten is: a kocsi ott volt az első nyilvános töltőállomás megnyitásánál, az ELMŰ központjánál.
A Szerbiában született horvát mérnök, Tesla nevét viselő autó nagy érdeklődést keltett a célállomáson is. Amint az ottani kulturális főváros-program irányítói hangsúlyozták: a környezetbarát közlekedés elterjesztése különösen fontos olyan sűrűn lakott városokban, mint éppen Isztambul – akárcsak persze a Ruhr-vidék nagyvárosaiban.