RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
300.000 látogató „a világ legszebb múzeumában”
Essen híres Folkwang-múzeumát „a világ legszebb múzeumaként” emlegetik, alkalmasint joggal. A Folkwang a Ruhr 2010 keretében ismét kiemelkedő kiállítással hívta fel magára a hazai és a nemzetközi figyelmet. Összegyűjtötte a 20. sz. első felének alkotóitól olyan műveket, amelyeket hajdan a nácik „elfajzott művészetnek” minősítettek és száműztek a német múzeumokból, kiállításokról. Chagall, Kandinsky, Kirchner, Beckmann és mások több, mint 1.400 alkotása került annak idején erre a sorsra. A legtöbb képet a nácik azután eladták – a korszakos alkotások azóta magán – és közgyűjteményekben vannak, szerte a világon. Most sok képet négy hónapra kölcsön adtak a nagy múltú esseni múzeumnak, amely annak idején éppen a modern művészet támogatása révén szerezte hírnevét. A Folkwang a kulturális főváros-program alkalmából egyúttal bemutatta gazdag gyűjteményének sok olyan darabját, amely nem látható az állandó kiállításon.
A rendkívüli tárlat sikerére jellemző, hogy a napokban zárult kiállítást több, mint 300.000-en tekintették meg a Folkwangban.
Oldal tetejére
A rendkívüli tárlat sikerére jellemző, hogy a napokban zárult kiállítást több, mint 300.000-en tekintették meg a Folkwangban.