RUHR.2010
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
2.5 millió látogató után - merre tovább, Ruhr-vidék?
A tulajdonképpen 53 városból álló rendhagyó német kulturális „főváros”, a Ruhr-vidék, már az első négy hónapban annyi látogatót számolt, mint amennyit eredetileg csak az egész évre vártak. Fritz Pleitgen, a WDR, a közszolgálati Westdeutscher Rundfunk korábbi intendánsa és a Ruhr 2010 irányítója a napokban nagy örömmel jelentette be: a közönség száma minden várakozást felül múlt és máris elérte a két és fél milliót.
Pleitgen elsősorban annak tudja be a nagy sikert, hogy a régió lakói a magukénak érzik a rendezvényeket, azokat nem csak tömegesen látogatják, hanem sokan, sokféleképpen, önkéntesként is segítik. A program-sorozat fogadtatása is mutatja: a kultúra immár ezen az egykori iparvidéken sem számít egyfajta luxusnak, hanem az emberek természetes szükséglete, közös ügye.
A programigazgató immár időszerűnek látta, hogy felvesse: merre tovább, ha vége lesz az európai kulturális főváros évének? Nézete szerint a sikeres esemény-sorozattal annyi tapasztalatot szereztek, hogy azokat feltétlenül hasznosítani kellene valami más, nagyszabású rendezvénnyel, amellyel a Ruhr-vidéket képviselhetik az ország és az egész világ előtt. Olimpiára aligha gondolhatnak – de másra igen. Hogy mit tehetnének, szervezhetnének – arra máris várják az ötleteket. (Lisa Gartow, Essen)