Gay
Bejelentkezés
Eseménynaptár
Térkép
Interaktív Németország térkép témaválasztási és kinagyítási lehetőségekkel. Kattintson ide!
Botrány a német Big Brother házban
HIV-fertőzött meleg pár miatt hagyta ott a Big Brother-házat
A kamerák által folyamatosan megfigyelt kölni házba hétfő este költözött be tíz versenytársával együtt a homoszexuális pár, Carlos és Harald. Hamarosan betegségükről is beszéltek lakótársaiknak.
Az RTL II müncheni televíziós csatorna szerdai közlése szerint a valóságshow-t elhagyó Horst azzal indokolta döntését, hogy nem akar túlságosan komoly témákkal foglalkozni, márpedig a két férfi betegsége ezek közé tartozik. Hangsúlyozta: nem személyesen velük van problémája, csupán bizonyos témákat nem tudna figyelmen kívül hagyni.
„A HIV-pozitívokat társadalmunk még mindig megbélyegzi és kiközösíti" – bírálta a történteket Jörg Litwinschuh, a Német AIDS-Segély szóvivője. Hozzátette: Carlos és Harald bizonyíthatja, hogy a HIV-fertőzöttek is teljes életet élhetnek, illetve megvan a lehetőségük a hétköznapi társas kapcsolatokra.
A Németországban immáron tizedik évadához érkezett Big Brother Show 148 napon át követi majd a házban lakók életét. Aki a nézők szavazatai alapján győztesként legtovább marad bent, 250 ezer euróval (67,5 millió forinttal) lesz gazdagabb.
(MTI. blikk.hu)
